Kivitelezés – amikor az építkezés közös kaland

Eljön az az idő, amikor a tervrajzokról lassan életre kel az, amit hónapokig csak papíron láttunk.


Az alapok elkészülnek, felállnak a falak, és hirtelen már nem csak elképzeljük, hanem valóban beléphetünk abba a térbe, ami egyszer még csak egy ötlet volt. A kivitelezés az építkezés egyik legizgalmasabb része – és egyben az, ahol a legtöbb váratlan helyzet adódhat még a leggondosabb tervezés mellett is.

Sokan itt kezdik igazán érezni, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket. Egy laikus számára a kivitelezés tele lehet olyan döntésekkel, amik elsőre apróságnak tűnnek, de a végeredményt alapjaiban befolyásolják. A szakemberek kérdeznek, változtatási javaslatok érkeznek, és mindenki szeretne segíteni – de ilyenkor nagyon nehéz átlátni, mi szolgálja valóban az érdeket, és mi az, ami hosszú távon gondot okozhat.

Pont ezért érzem fontosnak, hogy az építész ne csak a tervezőasztal mögött maradjon, hanem végig jelen legyen a megvalósítás során is. Ez nem csupán szakmai kontroll, hanem nyugalom és biztonság a megbízó számára: tudja, hogy van valaki mellette, aki a teljes képet látja, érti a koncepció minden részletét, és segítségére van a laikus építettőknek.
Amikor a saját házunk épült, ezt személyesen is megtapasztaltam. Kisgyermekünk volt, várandós voltam, és közben Budapestre jártam posztgraduális képzésre, így a szakmai tapasztalatom ellenére nekem is sűrű időszak volt. A férjem nem szakmabeli, és sokszor láttam rajta, hogy egy-egy váratlan helyzet könnyen elbizonytalanítaná – ha nem lennék ott azonnal, hogy megnyugtassam:

„ez nem probléma, csak így és így kell csinálni”.

Ez az élmény erősítette meg bennem, hogy a kivitelezési időszakban nemcsak a szakmai tudás számít, hanem az emberi jelenlét is.

Miért fontos az építész jelenléte?

A tervezés során közösen dolgozunk azon, hogy a ház vagy épület minden részlete harmonizáljon, és a végeredmény pontosan tükrözze a megbízó elképzeléseit.
A kivitelezés során azonban számos apró döntés születik – sokszor a helyszínen –, amelyek könnyen eltéríthetik a projektet az eredeti útról.
Elég egy „majd így is jó lesz” hozzáállás, és az a finoman hangolt terv, amin hónapokig dolgoztunk, más irányt vesz.
Ezért tartom fontosnak, hogy ott legyek: figyeljek a részletekre, segítsek a döntésekben, és megőrizzük a közösen kialakított koncepció lényegét.

Személyes tapasztalatból tudom, milyen ez

A saját építkezésünk megmutatta: laikusként nagyon nehéz átlátni az összes szakmai kérdést, és könnyű elveszni a részletekben. Nekem azonban a szakmai tapasztalatommal, a helyzetek gyors értékelésének képességével sokszor sikerült megakadályozni, hogy felesleges stressz, rossz döntés vagy időveszteség keletkezzen.

Ezt a biztonságot szeretném nyújtani a megbízóimnak is.

Mit nyújt a jelenlétem a kivitelezésnél?

  • Megőrizzük az eredeti elképzelést – nem engedjük, hogy a menet közbeni változtatások eltorzítsák
  • Gyors, szakmai válaszok – a felmerülő kérdésekre azonnali, megalapozott megoldás érkezik
  • Átláthatóság – mindig tudni fogod, mi miért történik
  • Kevesebb stressz, több öröm – közösen látjuk, ahogy a terv valósággá válik
  • A kivitelezés lehet rémálom, de lehet egy közös kaland is.


A különbség gyakran azon múlik, hogy van-e melletted valaki, aki érti az elképzeléseidet, és végig ott van, hogy segítse a megvalósulást – a tervezőasztaltól az utolsó ecsetvonásig.

9700 Szombathely, Saághy István utca 6. • +36 30 852 99 28 • iroda@stefanicsluca.hu